Pszichoterápia

Mit értünk pszichoszomatikán?

A betegséget, a testi működésnek az elvárttól eltérő formáit gyengeségnek, hibának, egyértelműen minél gyorsabban megszüntetendő rossznak tekintjük. A testtel foglalkozó orvostudomány is használja a TÜNET kifejezést, a tapasztalható érzetekre pl. fájdalom, forróság, duzzanat, stb., vagy a vizsgálómódszerekkel feltárható tényekre mint pl. gyorsult vérsüllyedés, fehérvérsejtszám emelkedés, röntgenárnyék, stb. Ezek együtteséből alkotja meg a diagnózisát, pl. itt és itt gyulladás van a szervezetben. A pszichoterápia tovább kérdez: minek a TÜNETE az, hogy ez a „betegség” létrejött? Miért pont itt és miért pont most jött létre „üzemzavar” a szervezetben? Ezek a kérdések valójában mindenkit foglalkoztatnak. Legtöbbször külső hatásokat teszünk felelőssé ( pl. megfázás, fertőzés, romlott étel, rossz időjárás, stb.), vagy azt mondjuk ez” öröklött gyengeségünk. Valóban a környezetünk erősen hat ránk, és a testünk működését is meghatározza a „kapott anyag” milyensége. Azonban beszűkítjük a látókörünket akkor, ha nem vesszük figyelembe, hogy nem csak a fizikai dimenzióban létezünk.  Lelki okként a fáradtságot és a stresszt szoktuk emlegetni amelyet szintén testérzettel tudatosítunk. Ugyanakkor megállapítjuk, hogy sajnos ezen, életünk jelen szakaszában, nem tudunk változtatni, de megfogadjuk, hogy majd, ha ez és ez a feltétel teljesül, majd akkor....Az az „akkor” azonban ritkán, vagy csak túl későn jön el.

Van egy dimenzió, ami nem kapja meg a szükséges figyelmet, pedig erős befolyással rendelkezik a testünk és az egész életünk menetére, ez pedig az ÉRZELMEINK dimenziója. Ez a terület  ködös és néha félelmetes, mert tudatunk által alig kontrollálható, nem engedelmeskedik akaratunknak. Tartalmai sokszor a kellemetlen vagy a tilos kategóriába tartoznak. Általában elégedetlenek vagyunk Énünknek ezzel a részével, mert nem azt nyújtja amit szeretnénk, amit elvárunk tőle: nem türelmes, nem békés, ok nélkül szorong és nem tud annak örülni, ami „van” nem képes értékelni sikereinket, és nem boldog. Mivel akaratunkkal alig tudjuk befolyásolni, igyekszünk figyelmen kívül hagyni, lehetőleg, eltüntetni, önmagunk elől is eltagadni. Sokszor egyszerű helyzetekre is szégyenérzettel, dühvel ragálunk, megfájdul a gyomrunk vagy a fejünk, de ahelyett, hogy mélyebben megvizsgálnánk miért vált ki belőlünk egy hétköznapi probléma ilyen erős érzelmi reakciót, beveszünk egy fájdalomcsillapítót. Pedig ezek a tünetek,  mind fontos jelentéssel bírnak. Tudósítanak kielégítetlen szükségleteinkről, életünk során elszenvedett sérüléseink feldolgozatlanságáról. Születésünk óta azt tanultuk, hogy önmagunkat fegyelmezve, azaz érzéseinket elfojtva, végezzük el feladatainkat, okosan oldjuk meg problémáinkat.

Egymásra épülő tapasztalataink és érzelmeink, jórészt a tudatunktól függetlenül, erős befolyással bírnak nem csak a viselkedésünkre, hanem a szervezetünk működésére is. Például egy anya szorong attól, hogy kisbabájának ritkán van széklete; az anyatejes csecsemőnél ez gyakori jelenség, mert alig van salakanyag. Valószínűleg már az ő anyukája is félt ettől babakorában, ezért fokozott figyelemmel kíséri azt, hogy mi van a pelenkában. Az anya érzelmei gáttalanul áramlanak át a babába. Ezért ő is kissé feszültté válik, amikor „üres” a pelusa. A feszültség lassítja a bélmozgást, tehát abba az irányba hat, hogy szorulása legyen. A kemény széklet kinyomása kellemetlen érzetet kelt, amit a gyermek késleltetni igyekszik. Ha mégis sikerül eredményt produkálni, akkor az anya elégedett. A baba számára ez a legfontosabb érzés, ezért igyekszik kiváltani, azaz stresszeli magát, hogy képes legyen kakilni. Ezek az ellentétes érzelmek, tovább fokozzák a feszültségét. És nincs más eszköze a feszültség levezetésére, mint a sírás, amitől az anya feszültté válik és ez visszahat a babára is. Az emésztés ellazult állapotban működik harmonikusan.  Erre ugyan ebben az esetben nincs lehetőség, de az élet székrekedéssel is élhető. A székletürítésére azonban az anya és a gyermeke közti viszonyban tudattalanul rárakódnak egyéb funkciók is pl.  a kisgyermek ezzel tud figyelmet szerezni magának, illetve büntetni vagy jutalmazni az anyát.  Rituálék (mit kell enni, mikor kell a vécére menni, stb) és játszmák épülnek rá egy természetes, a szervezet által spontán szabályozott folyamatra.  Ezek mind részei lesznek majd felnőtt korában az önképének, „ mi ilyen székrekedéses emberek vagyunk”.

A minket érő hatások által kiváltott érzelmek nem csak szervszinten mint a fenti esetben, hanem sejtszinten is befolyásolják testünk működését: gátolják egyes hormonok termelődését, az immunsejtek képződését, stb. Így válnak fontos tényezővé a testi problémáink kialakulásában. Ez magyarázza a pszichoterápia létjogosultságát a testi gyógyításban is. Úgy tekintünk a testi működés harmóniájának a megbomlására, mint figyelmeztető jelre. A probléma megállít és alkalmat ad arra, hogy időt és figyelmet szenteljünk önmagunk számára. Saját lelki működésünk megértése, a bennünk lévő elfojtott (a tudattalanba száműzött) érzelmek felengedése, átélése feloldja a test működésének gátjait. Ugyanakkor önmagunk megismerése – elfogadása  és megszeretése –   fokozza  kompetencia érzetünket, elégedettségünket. Életünk tudatosabb alakítóivá válunk, nehézségeink dacára vagy éppen általuk csiszolódva, egyre több örömet találunk benne.

Ezt köszönhetjük testi problémánknak, ha ….....hajlandók vagyunk TÜNETNEK tekinteni, és elég bátrak vagyunk megkérdezni, hogy miről szól.